Az egykori zsinagógában, a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermében adhattunk szombaton este húsvéti koncertet egy ottani kórussal együtt.
1/2 3 körül már odaértünk az épülethez, ami igen meglepett. Nagyon szép állapotban van, 2006-ban újították fel. Gazdag festés, különleges mintázatok, formák, lépcső, és fantasztikus akusztika jellemzi.
Ez utóbbi az, ami miatt főként lelkesedésünknek adtunk hangot. Bár nagyon nehéz egy ilyen teremben játszani, hiszen ahogy a karmester leinti a zenekart, még ütemnyi ideig szól a zenekar, bár nem fúj senki. Így variáltunk olyan lehetőségekkel, hogy a három értékű hangokat csak kettőig tartottuk, rövidebb, határozottabb hangokat fújtunk...
Terveinkben az szerepelt, hogy kicsit fújunk, majd sétálunk a városban, hiszen sok idő van 6 óráig. Azután olyan kedvvel zenéltünk, hogy a végén az énekkarral való gyakorlás után csak fél óránk maradt a koncert előtt felfedezni az épületet, harapni valamit, elszaladni a mosdóba. Ennek ellenére bátran ki merem jelenteni, hogy senki nem bánta a dolgot. Még talán a gyerekek sem, hiszen Micu fia Bálint megérkezésünk után leült a sorok végén, hátradőlt, és tátott szájjal bámulta a kupolát és a karzatot fél óráig. :) De azután sem volt vele baj, úgy ülte végig a koncertet, mint egy felnőtt, pedig még iskolás sincs.
Persze azért az udvaron szaladgálásra is szakítottunk időt.
Kaji és Erdész Gábor 3-ra növelte a mostanában igen hiányos klarinétos szekciót. Voltak is viccelődések, hogy elnyomjuk a zenekart.
A koncert csodálatosan sikerült. Mihály tanárúr is velünk töltötte a napot. Szívét - lelkét beleadva irányította a csapatot. Nagyon szép volt a hangzása a zenekarnak, egészen együtt voltunk.
A kórus bár kicsiny volt, nagyon szépen szólt a különleges teremben. Kellemes darabokat választottak, némelyik annyira lágy és szívhez szóló volt, hogy nekünk is könnyebb volt rézfúvós létünkre kevésbé "rezesen" játszani.
Jó hangulatban fejeződött be a koncert, nem szaladtak szét az emberek, beszélgettünk, azután elköszöntünk, és ki-ki útjára indult.Igen hálásak voltunk mindezért a Jó Istennek, hiszen elég volt csak Molnárék kisbuszának reggeli problémájára gondolni... Soli Deo Gloria! J. S. Bach minden kottája végére odaírta ezt. Ennél mi sem tudunk többet mondani. Egyedül Istené a dicsőség!
Az egykori zsinagógában, a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermében adhattunk szombaton este húsvéti koncertet egy ottani kórussal együtt. 
Ez utóbbi az, ami miatt főként lelkesedésünknek adtunk hangot. Bár nagyon nehéz egy ilyen teremben játszani, hiszen ahogy a karmester leinti a zenekart, még ütemnyi ideig szól a zenekar, bár nem fúj senki. Így variáltunk olyan lehetőségekkel, hogy a három értékű hangokat csak kettőig tartottuk, rövidebb, határozottabb hangokat fújtunk...
Kaji és Erdész Gábor 3-ra növelte a mostanában igen hiányos klarinétos szekciót. Voltak is viccelődések, hogy elnyomjuk a zenekart. 
A kórus bár kicsiny volt, nagyon szépen szólt a különleges teremben. Kellemes darabokat választottak, némelyik annyira lágy és szívhez szóló volt, hogy nekünk is könnyebb volt rézfúvós létünkre kevésbé "rezesen" játszani.
